A Dunakert Stúdió bemutatása
A Dunakert Stúdió célja, hogy ügyfeleinek minőségi színvonalon kínálja kertépítéssel, kertgondozással kapcsolatos szolgáltatásait. A vállalkozás nagy hangsúlyt fektet az egyedi, kivételesen nívós megoldásokra, éppen ezért ügyfélkörét a környezetükre inkább áldozó személyek teszik ki. A cég 2007 közepe óta van jelen az interneten, melynek keretében egy bemutatkozó weboldalt készíttetett el magának.
Az elvárás
A korábbi weboldal legszembetűnőbb hibája az volt, hogy nem volt képes átadni azt az érzést, azt a színvonalat, melyet a vállalkozás közvetíteni akart ügyfelei felé. Ennek oka az elavult grafika mellett a nem megfelelő marketing és rendszertervezés volt legfőképpen. Ennek következtében Tuzok Gábor tulajdonos elmondása alapján a honlap igen alacsony számú érdeklődőt konvertált potenciális ügyféllé. Ezen kívánt tehát elsősorban javítani úgy, hogy kertstúdiója méltán megszerzett presztízséhez méltó honlapot készíttet el.
A megoldásmód
Elsődleges cél volt tehát, hogy a weboldalt minden elemében egyedi, ugyanakkor a vállalkozáshoz szorosan illő megjelenéssel lássuk el annak érdekében, hogy az oldalra érkező potenciális érdeklődők jóval magasabb arányban keressék fel a vállalkozást.
Mivel a tervezés megkezdése előtt számos fotó állt a rendelkezésünkre világosan láttuk, hogy milyen munkákat bonyolított le eddig a cég. Ez óriási segítségünkre volt abban, hogy milyen hangulatot valósítsunk meg az oldalon. Rögtön egyértelművé vált az is, hogy a kínált szolgáltatásokat a leghatékonyabban úgy tudjuk bemutatni, ezáltal eladni, ha a grafika gerincét a vizuális meggyőzés teszi ki. Ezért az egyedi képek felhasználásán túl egy figyelemfelkeltő, imidzs növelő fejlécet képzeltünk el. A kert témaköréhez tartozó motívumoknak, melyeket az oldalon harmonikusan kívántunk végig futtatni, szintén nagy szerepet szántunk. Az oldal ékessége a fejlécben szereplő animáció, ahol egy kellemes, nem hivalkodó mozgással egy csepp gördül végig a motívumként használt levélen. Ez tette az egész megjelenést különlegessé, elősegítve ezzel, hogy megmaradjon az oldal a látogató emlékezetében.
Lényeges szempontként kezeltük azt is, hogy a vállalkozás szerteágazó szolgáltatás palettával rendelkezik. Ezért egy olyan elrendezés megtalálása volt a cél, mely az érdeklődőknek kényelmes navigálást tesz lehetővé az oldalon. Ennek eredményeképpen a bal oldalon egy részletes, ugyanakkor könnyen átlátható menürendszer került megtervezésre, míg a fejlécben egy úgynevezett gyorsmenü, mely hatásos megjelenés mellett a főbb szolgáltatásokra juttatja el a leendő ügyfeleket. Az ergonómiájában rendezett, letisztult szerkezet megteremtése a tervezés során mindvégig szemünk előtt lebegett.
A színek használatában a kiinduló pont a zöld volt. Ebben a témakörben ez egy megszokott, szokványos szín. Kihívás volt számunkra, hogy ennek ellenére mégis kivételessé tegyük a kompozíciót. Ennek egyik legjobb módját választva a zöld alapszínt az oldalon különböző árnyalatokban szerepeltettük. Másik hatékony módszert is felhasználva, kerestünk az alapszínhez egy olyan párt, mely megfelelően kiemeli, és egyben különlegesebbé teszi a zöldet. A narancs szín árnyalata erre tökéletesen megfelelt.
A végeredmény
A fent ecsetelt megoldásmódhoz híven legcélszerűbb, ha szavak helyett inkább a képek beszélnek. Ezért most rendhagyó módon megtekintheti milyen volt az oldal azelőtt, hogy ügyfelünk felkeresett minket, és milyen lett azután.
Előttünk Utánunk
A következmény
Miután a korábbi weboldalt felváltotta az új, ügyfelünk elmondása szerint már a következő napokban több megkeresés is érkezett az internetről. Mivel ekkor még látogatottság növelési kampány nem indult el, vagyis a látogatók száma megegyezett az előző időszakhoz képest, a nagyszámú érdeklődés csak a megváltozott honlap miatt következhetett be. A sikereken felbuzdulva valamint az érezhetően nagyobb forgalom biztos tudatában, ügyfelünk további energiákat mozgósított, és segítségünkkel komolyabb keresőmarketing kampányba kezdett a még nagyobb sikerek elérése érdekében.